Üdvözöljük a
Békés Megye Ital Online-on
Békés Megye Ital Online
Ital, pálinka, sörök, borok, konyak, whisky, likor, üdítok, ásványvizek, pezsgok, szeszek


A kora hajnali, derengő erdőben egy csodálatos szarvast űzött. Hetedhét országon át üldözte pompás zsákmányát, míg végül célba vehette. A szarvas megállt egy magaslaton, agancsa között kereszt lángolt aranylóan. Szájából intelem szólt, amely szerint a világi örömöknek élő nemesifjú tévúton jár, nagyobb dolgokra van hivatva.
És így esett, hogy az áldozat kényszerítette térdre a vadászt, mert Hubertust ez a látomás teljesen megrendítette, sorsát teljesen megváltoztatta. Feladva korábbi dorbézoló életét kolostorba vonult, pap, majd püspök lett belőle.

Halála után szentté avatták. A vadászok és erdészek patrónusaként tisztelik az egykoron kalandvágyó nemes ifjút.
Mikor és hogyan kell St. Hubertust inni? Most megtudod!
Fogadd meg a tanácsainkat és eléred a kívánt hatást!

~ Hűs. Hűvösebb. St. Hubertus!
Még az üveg kinyitása előtt kezdj el jeget törni.
~ Tedd a pohárba. Halk koccanás. Jöhet a likőr. Szépen, lassan tölts, amíg csak a jégdarab el nem kezdi utánozni távoli rokonait és jéghegyként nagyobbik felét a folyadékba nem mélyeszti.
~ Pár másodperc olvadás következik. A jég a likőrtől várja a felmelegítést, választottad pedig szemedbe nézve fog olvadozni.
~ Célegyenesben vagyunk!
Lassan, megfontoltan emeljük a szájához a poharat.
~ Könnyű, narancsos íz keríti hatalmába. Jeges bizsergés futkározik hátán.
Gyógynövények bódítják. És nem mer ellenállni.
Békés Megye Ital Online - italinfo.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz

